katt ide:

http://sulihalo.hu/diak/olvasonaplo/1350-jokai-mor-az-aranyember-olvasonaplo

Gyakorló feladatok nyelvtan szóbeli érettségire

2. Mi a véleményed az alábbi kérdésekről?

• Hogyan társul a nyelv fejlődése az emberré váláshoz? (Ld. Pléh Csaba-tanulmány)
• Milyen eléméleteket ismerünk a nyelv és a gondolkodás viszonyáról? (Ld. Pléh-tanulmány)
• Hogyan függ össze a nyelv fejlettségi szintje a gondolkodás fejlettségével?
• Hogyan függ össze a nyelvhasználat színvonala a vislekedéskultúrával?

6. A mai magyar nyelvművelés szempontjából milyen kérdéseket vetnek fel az alábbi szavak?

• Alszok, iszok, Meglássuk
• Miylen változásokat ismerhetünk fel manapság a szókincsben és a nyelvtani rendszerben?

8. Az információs társadalom hatása a mai nyelvre

Részlet egy kommentből:

„Sza Andy! Zsír a beszólásod kár h. nem vok sokat fen a neten

 jössz privibe, sztem sirájul dumcsiznánk, na csá! Leves”

9. Miért így írjuk? Ismertesd a szabályt!

• Vízvezeték-szerelő
• igazgatóhelyettes

10. Miért így írjuk? Ismertesd a szabályt!

Együttműködik

Nyagothall

Továbbáll; tovább áll

Kézhesz vesz; kézhezvétel

11. Elemezzük az alábbi mondatokat!ű

• A német nyelv tanára szeret feleltetni.

• A feleségem apja rendőr volt.

• Télen kevés a hó.

12. Állapítsd meg a tagmondatok viszonyát!

• Megvettem a játékot, és hazamentem kipróbálni.
• Holnap fogom meglátni, hogy el tudok-e menni.
• Azé a győzelem, aki a legjobb.

14. A szöveg jelentésének rétegei

• Önálló szövegnek tekinthető-e az alábbi idézet?
• A szöveg miylen jelentésrétegeit különíthetjük el?
• Mitől függenek a jelentésrétegek?

Kosztolányi Zászló

(részlet)

Csak bot és vászon,
de nem bot és vászon,
hanem zászló.

15. Szövegfonetikai eszközök, írásjelek

• Lásd el írásjelekkel az alábbi szöveget!

„És akkor azon az estén a kinti zaj ellenére abban a sötét lakókocsiban néhány percre földre szállott a mennyország egyszerű szavakkal dicsértük Istent az aznap kapott javakért, a teremtés szépségéért, a megtalált közösségért és minden ajándékért, amit oly hihetetlen bőkezűséggel pazarolt Jézus Krisztus aznap mindnyájunkra.

Nem ezért, vagy azért dicsőítettük Őt egyedül azért, mert Ő Az Aki.

És akkor váratlanul hirtelen intenzitással a szűkös lakókocsi mélyén átéreztem, hogy ajándék az élet hogy szent a barátság hogy jó élni s hogy túláradón és mindent átölelőn borul ránk beburkol bennünket szünet nélkül ISTEN SZERETETE.”

16. Intertextualitás

• Elelvenítsük fel, hogy az intertextualitás fajtáit!
• Intertextualitás-e a mottó?
• Gyűjtsünk mottókat!

Reakciók a bejegyzésekre:

9-10. tétel helyesírás, F. Dia:

Kell az elméleti háttér ismerete, mert a vizsgán nemcsak a szó "helyes írását" kell tudni, hanem az elméletet is, tehát meg kell indokolni egy-egy szóalakkal kapcsolatban, hogy miért úgy kell írni.

Tömegkommunikáció, Ági:

Nem kaptam meg az e-mailt, de személyesen adtál anyagot (emlékszel?), amit feltehetnél - ha megvan digitális formában - bejegyzésként, mert megfelelő.

Szövegszerkesztés, F. Dia:

Megfelelő a lépéssor. A búcsúbeszéden való aktualizálás mellett hangsúlyoznám, hogy ugyanígy gondoljátok végig a lépéseket saját írásbeli témátokkal, dolgozatotokkal kapcsolatban.

Továbbra is várom, várják (remélem, sokan) a bejegyzéseket, kiegészítéseket és kérdéseket.

Jó meghatározás, jó pédák, melyeket szintén érdemes átlátni, ismerni, ha ezt húzod!

Intertextualitás

A magyar helyesírás szabályai

139. pont;

Ez pedig az óráról kell, hogy ismerős legyen:

arculütés

bérbeadás

bérbevétel

b,nbeesés

célbavétel

célratörés

célravezet!

ébrenlét

ébrentartás

együttélés

együttérzés

éhenhalás

életbelépés

érvénybelépés

észbekapás

fejbelövés

fejbentartás

fejenállás

férjhezmenetel

figyelembevétel

f!belövés

harcbavetés

hatálybalépés

helyretétel

igénybevétel

kerékbetörés

kétségbeejt!

kétségbeesés

kézbevétel

kézhezvétel

különélés

lényegbevágó

nagyrabecsülés

nagyratartás

nyakoncsapás

nyakoncsípés

nyakonvágás

örökbefogadás

partraszállás

pofoncsapás

pofonütés

pofonverés

rendbehozatal

rendbejövetel

rendbetétel

rosszullét

sorbaállás

szájbarágás

számbavétel

számonkérés

szembenállás

színrelépés

színrevitel

távolmaradás

tekintetbevétel

tervbevétel

tisztánlátás

tollbamondás

továbbképzés

továbbtanulás

véghezvitel

világrahozatal

világrajövetel

vízbefúlás

11.-ben a nyelv mint jelrendszerrel kapcsolatban leírtunk több jelenséget, melyek a nyelvromlás témakörébe sorolhatók, mert a nyelv sokszínűsége, változatossága ellen hatnak. Ehhez a tételhez ezt nézd át!

Elveimmel ellenkezik, de a Wikipédia most segíthet, különösen a nyelvújítás módszereit illetően!

Szöveggyűjteményben:

Arról, hogy mi a groteszk

 In memoriam dr. K. H. G.

Az autóvezető

Papíron:

Információ

Tizennégy éve ül a kapubejáratban, egy kis tolóablak előtt. Mindössze kétfélét kérdeznek

tőle:

– Merre vannak a Montex irodái?

Erre így válaszol: – Az első emeleten, balra.

A második kérdés így szól: – Hol található a Ruggyanta Hulladék Feldolgozó?

Amire ő így felel: – Második emelet, jobbra a második ajtó.

Tizennégy év óta még sohase tévedett, mindenki megkapta a kellő útbaigazítást. Egyszer

történt csak, hogy ablakához odaállt egy hölgy, és föltette a szokásos kérdések

egyikét: – Kérem szépen, merre van a Montex?

Erre ő kivételesen elnézett a messzeségbe, aztán így szólt: – Mindnyájan a semmiből

jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.

A hölgy panaszt tett. A panaszt kivizsgálták, megvitatták, aztán elejtették.

Tényleg, nem olyan nagy eset.

Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír.
Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír.
Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír.
Kicsavarja a papírt. Húsz éve van a vállalatnál. Hideget ebédel. Egyedül lakik.
Wolfnénak hívják. Jegyezzük meg: Wolfné. Wolfné. Wolfné.

Nyilatkozat

Torkig vagyok! Állandóan téves számokat tárcsázok. Hangom, ha a főnökömmel beszélek, reszketni kezd. Úgyszólván elvesztettem a munkakedvemet. Gimnazista kislányom átnéz rajtam. Jövőre ötvenéves leszek.

Ennélfogva alulírott dr. Stü Rudolf ünnepélyesen kijelentem, hogy ezen okmány aláírása hamis, aláírója csaló, akivel nem vagyok azonos.

dr. Stü Rudolf s. k.

GROTESZK: az olasz grotta = barlang szóból ered - a félelmetes, torz vagy fenséges vonások ötvöződnek bájos, kedves vagy kicsinyességében komikus elemekkel, a rémület és nevetés együttes hatását váltva ki.

1.      A komikus hiba, a képzavar, az össze nem illő elemek társultsága a komikum tiszta formáiban feloldódik, míg a groteszkben ez a hiba nemcsak központi erejű, hanem feloldatlan és feloldhatatlan marad.

2.      Megjelenítésének lényegi eszköze a szerkezet: az egyes szereplők jellemzésében, a helyzetek bemutatásában ellentétek feszülnek. Továbbá a groteszk műben a látszat és a valóság is keveredhet.Végül a néző egyaránt érez késztetést a sírásra és a nevetésre is.

A gúny és az irónia alapvetően stílusárnyalatok. Továbbá a retorikában használt eszközök, melyek a meggyőzést szolgálják.

A tételben először ki kell fejteni, mi a stílusárnyalat. Akinek van érkezése hozzá, töltsen fel jó meghatározást a stílusárnyalatokról, ill. annak további fajtáiról.

A retorikai használatról az alábbiakat érdemes elolvasni:

Retoriai-stilisztikai fogalomként a meggyőzés eszköze. Domináns eleme a kettősség, az ellentét. Valamely dolgot, tárgyat, személyt, tulajdonságot, eseményt stb. nem a valóságnak megfelelően nevez meg, hanem olyasmit állít, aminek a szituáció ellentmond, s így azt tagadássá minősíti át. Pl.

Hamlet: Ki tehet arról, ha jó kedve van; hisz látja, mily vidor az anyám is, pedig az apám most halt meg, csak két órája.

Ophelia: Dehogy: kétszer két hónapja is van már, fönség.

Hamlet: Oly régen? Gyászolja hát az ördög! én cobolyköntöst csináltatok. Uramfia! Két hónapja, s még el sincs felejtve! Úgy hát megérjük, hogy valamely nagy embert fél évvel is túlél az emlékezete; csakhogy, Mária úgyse, templomot építsen ám, különben eszébe sem jut senkinek...

Az alábbi felosztást javaslom,

1. Gyűjtőlapok

2. Kortárs költők közösségi és egyéni portáljai

3. Szövegek, szöveggyűjtemények

4. Kortárs irodalmi folyóiratok online változatai

5. Múzeumok és irodalmi emlékhelyek portáljai

6. Személyes olvasmányélményeket, kulturális élményeket megosztó blogok

(Itt javaslom a Goldenblog-pályázatból kiindulva bemutatni a kulturális blogokat.)

 Bejegyzésben küldjetek linkeket az alábbi pontokhoz

A tétel kifejtésében egy honlapot részletesebben mutassunk be! Ebből a szempontból leginkább a www.dokk.hu irodalmi kikötőt ajánlom, de lehet más is.

Előszó (1850-1851)

Bevezetés.

– Cím értelmezése: ezen alkotását egy korábbi műve  ( Három rege 1845) bevezetőjének szánta Vörösmarty (erre utal az első sor).

– Keletkezési körülmények: a költemény az 1848 – 49-es forradalom és szabadságharc bukása után, Haynau rémuralmát követő Bach-rendszer berendezkedése idején íródott.

– Romantika jegyében született alkotás: a magyar romantika egyik legkiemelkedőbb alkotása az Előszó.

A költemény romantikus jellegzetességei világosan kimutathatók.

– A kései Vörösmartyról: Vörösmarty lírájának egy kései alkotása e mű. Mikor Vörösmarty már igen keveset írt, de ezen alkotásai remekművek.

Értelmezési lehetőségek:

a./  Apokaliptikus  értelmezés (explicit jelentéstartalom):

A világegyetem  egy nagy beteljesülés előtt  áll, amikor kitör egy hatalmas vihar, ami mindent elpusztít. A pusztulás apokaliptikus jelleget ölt, a bibliai vízözönhöz hasonlóan Isten "Elborzadott a zordon mű felett", s megsemmisítette a Föld betegségét ("az ember fáj a földnek" – Emberek), az embert Az új tavasz egy embertől kihalt új korszakként köszönt a Földre. "Kérjétek akkor ezt a vén kacért,/Hová tevé boldogtalan fiait?".

b./ Aktuáltörténeti jelentéssík (implicit jelentéstartalom):

– reformkorra való utalás: ld.: cím értelmezése.

– 1848-49-es eseményekre való utalás: 49 sorból áll.

– ld. még: – keletkezési körülmények.

Ezen értelmezés alapján a következő szerkezeti egységekre bonthatjuk a verset:

            1.    1-10. sor: reformkor

            2.   11-18.sor: márciusi forradalom

            3.   19-33. sor: a szabadságharc és a háború borzalmai, a szabadságharc elvesztése, megtorlása,

                        Haynau rémuralma

            4.   34-41. sor: Világos után, a költő jelenkora, 1951 tele

            5.   42-49.sor: a jövő kilátástalansága a Bach-korszak idején.

c./ Egyetemes történelmi sík:

Az Európában lezajló 48-as forradalmi hullám folyamatát tárja elénk. Európa tavasza átmeneti volt, a forradalmak leverése egész Európa bukását hozza magával, s ezt a reményvesztettség, a kiúttalanság korszaka követi.

d./ Mint életértelmező vers:

Az élet metafizikai kilátástalanságára utaló kozmikus vízió. Megváltatlanság, az élet értelmetlensége, céltalansága szólal meg.

Szerkezet:

– Valamennyi jelentéssíkban felfedezhető: a természet körforgásával, az évszakok váltakozásával vont párhuzamot.

– Fő szervezőeleme az időszembesítés:  múlt  –  közelmúlt  –  jelen  –  jövő

Romantikus vonások:

– Romantikus képek (természeti elemek, megszemélyesítések).

– Romantikus körforgásszemlélet, évszakok szerepe.

– Hangnemek keverése, válogatása:

            – pátosz: reformkor, tavasz

            – tragikus hangnem: veszteségek bemutatása

            – elégikus hangnem: tél

            – irónia: zárószakasz.

Zárószakasz értelmezése:

– A zárlatban a múlt, közelmúlt és jelen után a jövő felé fordul Vörösmarty (időszembesítés): a Föld-hasonlattal illusztrálja, hogy a tragédiát – bár letagadni, "elkendőzni" esetleg sikerülhet – meg nem történné tenni soha nem lehet már.

– Záró kérdés megválaszolatlanságával fokozza a nyugtalanságot, a bizonytalanság érzetét.

A vén cigány (1854)

– A vén cigány Vörösmarty életművét lezáró nagyvers. A megbomlott agy ekkor már képtelen kontrolálni a beteges képzeletet, így laza asszociációkon alapszik a költemény.

– Önmegszólító vers – miként József Attila költeményei is azok -, ő maga a vén cigány.

– Költő szerepe: A költő mindig saját korának visszhangja, miként a cigány, aki a vendégnek húzza a dalt. Vörösmarty saját magát buzdítja írásra, egy utolsó nagy erőfeszítésre halála előtt, mert elvárják tőle, hogy írjon, ő a nemzet legnagyobb költője.

– A refrén fokozza önmaga buzdítását.

1. versszak:– Bordal: életképet fest, kocsmai jelenetet ábrázol

– A többi versszakban visszatérő bordal-refrén a magyaros sírva vígadás hangulatát idézi: az ember keserűségét csak a bor és a zene oldhatja fel, de csak az is ideiglenesen.

2 – 3.  versszak: – A látókör kiszélesedik, a kocsmából kilépünk a világba, a politikai események viharaitól tépett országokba, háborúk színhelyeire. A költő utalhat az éppen aktuális orosz-török krími háborúra, vagy akár az 5 évvel korábban hazánkban lejátszódott eseményekre, a szabadságharc leverésére.

– E képeket olvasztja egybe annak leírásával, hogy milyennek kell lennie az utolsó nagy alkotónak: hatalmasnak, rendkívülinek, minden energiát felemésztőnek kell lennie.

– A harmadik versszakban már arról szól, hogy legyen olyan szörnyű és tomboló, mint maga a háborúk tüzében égő világ, s legyen olyan vészjósló, katasztrofális, mint az ember sorsa.

4. versszak: – Költői kérdések, felsóhajtások sora.

– A kérdés általános értelemben vonatkozhat a világban dúló háborúkra, népek elnyomására, szegénységre, igazságtalanságra. A költő felveti a kérdést: – Ki akarja mindezt? – mire jó ez a sok emberi gonoszság?

– Ugyanakkor az önmegszólító vers kontextusában kérdezheti azt is: miért kell ilyen szörnyű  művet írni? Feltehetőleg  azért, mert ebben az állapotban csak így lehet kifejezni az egyéni, nemzeti tragédiát.

5. – 6. : versszak: – Bibliai és mitológiai utalásokon keresztül mutatja be az emberiség sorsát. Azt példázva,  hogy a történelem önmagát ismétli: mintha az ember  ugyanazokat a bűnöket követné el, melyeket az ősi mítoszok világában már elkövetett. "A lázadt ember": Ádám és Éva; "Gyilkos testvér": Káin, aki megölte Ábelt; Prométheusz: az örök, igazságtalan és hiábavaló szenvedés jelképe.

– Míg az 5. versszakban a költő e képeket a jelennel azonosítja, addig a 6. versszakban meglátja a jövőt: egy nagy megtisztító vihar, a világ megújulása iránti vágyát fejezi ki. (Noé bárkája) Itt még nagyobb perspektívából  szemléli parányi világunkat. (A vak csillag, ez a

nyomorú föld). A költemény képi szerkesztése a táguló perspektívalátásán alapszik.

7.versszak:– "Húzd, de mégse" – Az optimista zárlat egy szebb jövő ígéretét hirdeti. Önmagának az eddigiekkel szemben azt mondja: inkább ne is szóljon most a költő e szörnyű jelenről, mert akkorra kell tartogatni minden dalt, mikor eljön az aranykor. A hangvétel ódaivá, himnikussá válik, s refrén is megváltozik.

– A költeménynek nemcsak a látható ereje óriási, de fontos szerepet kapnak benne az akusztikai elemek is. Nem véletlen, hiszen minden versszak kapcsolódik valamiként a refrénhez,  a  muzsikaszót hallató cigány zenészhez. A 4.-5. versszakban pl. teljesen eltűnik a látvány, és valójában nem is képek jelennek meg, csak az azokat kísérő hanghatások.

– Babits Mihály A férfi Vörösmarty c. tanulmányában írta e versről:

"Milyen különös vers ez! Semmi sincs benne a megszokottból. Egy őrült verse. A logika kapcsolata elszakadt, a képzetek rendetlen és rengeteg káoszban űzik egymást. De ez szent őrültség. Az őrült látománya szent látomány. A bárka, mely egy új világot zár magába, egyetlen, lehetetlen, vallásos remény. A költő próféta, és dalában "Istennek tellik kedve". Zordon homloka derül. Az ember, aki minden  dolgok végére jutott, minden dolgok végén különös remények kéjét, különös örömök borát találja. Lesz még egyszer ünnep a világon!"

A Mindenttudás Egyetemének előadása nagyon fontos e témában!

Egész értelmes még:itt

Ajánlható színvonalú tétel:itt

Feltétlenül olvasd el még a tavalyi érttségi szövegértési feladatát, mert gyakorlatilag erről beszéltünk az órán, ez alapján is várható kérdés.

Gondold végig! Milyen, más jelrendszerek léteznek még, mint az emberi nyelv jelrendszere? Mi a hasonlósága és a különbsége az emberi nyelvnek ezekhez képest?

Hamlet, dán királyfi - elemzés

A mű 1600 körül keletkezett, s feltehetően Shakespeare jelentős elődjének, Thomas Kydnek, 1588-ban írt darabját dolgozta át.

Szerkezetileg három részre osztható:

1. (I. felvonás) A szellem küldetést ad Hamletnek, akinek megismerjük lelkiállapotát, valamint a szerző bemutatja a többi szereplőt.

2. (II/1. -IV/4.) Hamlet és Claudius próbálják kifürkészni egymás titkait.

3. (IV/5. -V. végéig) Ophelia megőrülésétől a végkifejletig.

Három szereplő sorsa hasonlóságot mutat (Fortimbras, Hamlet és Laertes apját is megölték), de a hasonló helyzetben különböző magatartást tanúsítanak, s ez a párhuzam ellentétet is érzékeltet.

Továbbá Hamlet nagymonológjai is azt érzékeltetik, hogy cselekedni akar, de belső bizonytalansága, melynek több oka, alapja is van, ezt nem engedik. Őrültnek tetteti magát, hogy időt nyerjen az igazság kiderítéséhez és erőt gyűjtsön a cselekvéshez. Nagymonológjaiban épp ez a feszültség jelenik meg: cselekedni kellene, de még nem érzi magát elég erősnek.

Hamlet főként Opheliával bánik különösen. Ennek egyik oka az anyja okozta csalódás: "Gyarlóság, asszony a neved." Másrészt pedig rájön, hogy Opheliát, önállótlansága miatt, eszközül használják ellene. Kegyetlen szavait ez a csalódás magyarázza. Szerelme teljes szenvedélyessében az V/1-ben mégis előtör.

Hamlet az eszmék embere, aki kényszernek érzi az erőszakos cselekvést:

"Kizökkent az idő, -óh, kárhozat!

Hogy én születtem helyre tolni azt."

Ahogy Hamlet anyja házasságát az egész világ romlottságaként élte át, ugyanúgy a szellemtől rá rótt kötelesség is több számára a vérbosszúnál: az egész züllött világ megjavításának feladatává nőtt. Fél saját képtelenségétől is, ezért az önvád:

"Szép ez valóban és nagy hősiesség,

hogy én, a drága meggyilkolt fia,

kit ég s pokol bosszúra ösztönöz

szavakkal hűtöm szám."

De a monológban megfogalmazódik a cselekvés másik gátja is:

"A látott szellem ördög is lehet." (Valóság vagy káprázat a szellem?)

Shakespeare Hamlettel mondatja ki, mi a színjátszás feladata:

„színjáték föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.”

Hamlet, dán királyfi című dráma a túlvilág létezésében kételkedő reneszánsz embernek tarta tükröt. A drámában a középkori és a reneszánsz világfelfogás ütközik.

A reneszánsz ember és művészet jellemzője, hogy a sötétnek nevezett középkor végén ismét a földi javak felé fordul, a földi élet örömei felértékelődnek. A középkori ember az égbe törekedett, minden erejét üdvössége szolgálatába állította. A reneszánsz ember a földi életet akarta élvezni: Hamlet is ezért tartja olyan tragikusnak apja halálat, hiszen ő már nem élvezheti a földi élet örömeit, felesége „ágyát”.Hamlet – mint Shakespeare korának emberei és talán maga a szerző is -  nem biztos a túlvilág létezésében, de tagadni sem meri, mert amikor megölhetné az imádkozó Claudiust, nem teszi, nehogy a mennyországba jusson. Küldetését csak akkor teljesíti be, amikor már tudja, hogy neki is meg vannak számlálva a percei.

A drámában a töprengő Hamlet jelképezi Shakespeare korának emberét, aki az élet legnagyobb kérdéseire: a jó és a rossz problémájára, a halál utáni élet lehetőségére keresi a választ a teljesen megváltozott, új világban.

Kérdések a drámához

1.    Kik vannak Hamlethoz hasonló helyzetben abból a szempontból, hogy apjukat megölték?

2.    Miért tetteti magát őrültnek Hamlet?

3.    Miért nem cselekszik, miután az egérfogó jelenet után meggyőződött arról, hogy Claudius ártatlan?

4.    Jellemezzük Hamletet!

a.       Milyen jelzők illenek személyiségére?

b.      Milyen jelzők illenek viselkedésére a dráma folyamán?

c.       Milyen értékek fontosak számára?

d.      Jellemezzük Ophéliával való viselkedését!

e.       Miért csak akkor cselekszik, amikor az ő percei is meg vannak számlálva?

f.        Miről elmélkedik Hamlet nagymonológjaiban?

5.    Vajon a drámában egy dán királyfi személyes sérelme áll a középpontban vagy annál valami több? Pl. Shakespeare egy személyes problémája, kérdése vagy korának problémája esetleg egy általánios, még ma is aktuális emberi probléma? Töltsd ki a táblázatot:

6.    Ha Hamlettal azt valljuk, hogy a színház tükröt tart az adott kornak, akkor a Hamlet c. dráma vajon minek akar tükröt tartani az adott korban?

Kérdések a drámához

1.    Kik vannak Hamlethoz hasonló helyzetben abból a szempontból, hogy apjukat megölték?

2.    Miért tetteti magát őrültnek Hamlet?

3.    Miért nem cselekszik, miután az egérfogó jelenet után meggyőződött arról, hogy Claudius ártatlan?

4.    Jellemezzük Hamletet!

a.       Milyen jelzők illenek személyiségére?

b.      Milyen jelzők illenek viselkedésére a dráma folyamán?

c.       Milyen értékek fontosak számára?

d.      Jellemezzük Ophéliával való viselkedését!

e.       Miért csak akkor cselekszik, amikor az ő percei is meg vannak számlálva?

f.        Miről elmélkedik Hamlet nagymonológjaiban?

5.    Vajon a drámában egy dán királyfi személyes sérelme áll a középpontban vagy annál valami több? Pl. Shakespeare egy személyes problémája, kérdése vagy korának problémája esetleg egy általánios, még ma is aktuális emberi probléma? Töltsd ki a táblázatot:

6.    Ha Hamlettal azt valljuk, hogy a színház tükröt tart az adott kornak, akkor a Hamlet c. dráma vajon minek akar tükröt tartani az adott korban?

Őrületet színlel, hogy megbizonyosodjék a szellem igazáról. A színjáték-rendezéssel nem csak bizonyítékot akar szerezni: Gertrúd és Claudius lelkiismeretét is fel akarja ébreszteni, ezt nagyobb büntetésnek véli a vérbosszúnál.

A nagymonológban Hamlet szavai kétértelműek: egyrészt nem tud dönteni az élet szótlan elviselése és az ellenállás lehetősége között; másrészt fegyvert ragadni két céllal is lehet: gyilkosság vagy öngyilkosság a megoldás? Utóbbi felveti a reneszánsz ember kételyét, a halál utáni lét dilemmáját.

Shakespeare egész életművében a leghosszabb szerep és a legösszetettebb jellem Hamleté.

Drámai feszültséget kelt, hogy a szereplők nem fekete-fehér, jó-rossz szélsőséget képviselnek. (Ez teszi érthetővé, miért nem jött létre igazi tragédia a keresztény középkorban.) Hamlet jelleméből sem hiányoznak a fogyatékosságok: az ő kezéhez hat ember (Claudius, Polónius, Laertes, Ophelia, Rosencrantz, Guildenstern) vére tapad, míg Claudiuséhoz "csak" három (Hamlet és Hamlet szülei). Claudius sem csupán testvérgyilkos: állandó lelkiismeret furdalás gyötri; és több jelenetben talpraesett, erőskezű uralkodónak mutatkozik.

Rómeó és Júlia elemzés

Miből támad hát a színház varázsa a Shakespeare-kori hallgatók számára?

Shakespeare Hamlet című drámájában kifejti, hogy a színház feladata tükröt tartani a természetnek, az adott kornak:

„színjáték föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” mondja Hamlet.

A szerző megteremti, hogy a nézők konkrét (dajka, verekedő ifjak, herceg) és átvitt, jelképes, metaforikus értelemben is viszontlássák magukat a színdarabban.

A Rómeó és Júlia álomszerű, meseszerű jelképes összefoglalása az adott kornak.

Az álomszerűséget a tér és az idő kezelése valamint a véletlenek sorozta eredményezi a drámában.

A helyszínek: kert, kolostor, sírbolt, itáliai város mind mitikus többletjelentéssel bír.

Az eseményeket mindvégig a véletlenek vagy a megmagyarázhatatlan fordulatok (pl. Capulet döntése a gyors házasságról) befolyásolják. A fiatalok bukását így nem hibás értékrendjük, hanem a véletlenek okozzák, haláukkal mégis új korszakot nyitnak.

A reneszánsz ember és művészet jellemzője, hogy a sötétnek nevezett középkor végén ismét a földi javak felé fordul: újból polgárjogot nyer a szerelem, a földi lét örömeinek élvezete.

Míg a középkorban az egyház tanításának hatására mindenk az égbe törekedett és a túlvilági boldogságot óhajtotta. A gondolkodás középpontjában a parancsok betartása, morális kérdések állottak. Ezt az értékrendek képviseli az harcos Capulet-család: „az életet túl kell élni”,  lényeg a hagyományok tisztelete, a mennybe jutás. Az emberi lét célja nem a boldogság, ill. másban látják a boldogságot: a hagyomány tiszteletéban (gyűlöld családi ellenségedet!).

A reneszánsz ember tehát már a földi érzéseket tartja mindenhatónak: a szerelmet, a gyűlöletet: úgy véli, ezek befolyásolják az emberi sorsot – ennek bemutatásával tart jelképesen tükröt a kornak Shakespeare drámája. A fiatal szerelmesek sokkal bátrabbak, ők már mernek élni és boldognak lenni itt, a földi életben.

Kérdésed van? Kérdezz!

Márai Sándor

Válás Budán (1935) A kassai polgárok (1942)

Márai az 1934-ben kiadott Egy polgár vallomásai c. önéletrajzi regényével vált ismertté mint regényíró a nagyközönség előtt.

A polgárság mint társadalmi réteg gyakori témája más műveinek is.

Ezekben a művekben a polgárság életforma, értékrend, mely keretet, lehetőséget ad arra, hogy az egyén szabadon létezzen a társadalomban.

A polgári életformának, értékrendnek Márai szerint tehát az a nagy értéke, hogy kibékíti az egyéni és a társadalmi létezés látszólag kibékíthetetlen ellentétét. A polgári környezet és értékrend mintegy feltétele és nem akadálya az egyén szabadságának.

Azonban ez a szabadság nem önző elzárkózást, különcködést vagy erkölcsi szabadosságot jelent. Ez a szabadság épp az örök értékekre való nyitottság lehetőségét teremti meg az egyén számára a zavaros ösztönvilággal szemben. Ennek a zavaros, pusztulásba vezető világnak a képviselői Márai műveiben azok, akik mögött nem áll a polgári múlt, a polgári környezet, a család (Greiner Imre, Genovéva).

A polgárság értékrendjének csúcsán az állapotbeli kötelességek teljesítése, az emberi közösség építése, szolgálata áll. János mester Kassa város szolgálatában és a családja védelmezésében látja a legmegasabb érték megvalósítását, mely alapja lesz saját önértékelésének is. A közösség (család, nemzet) szolgálata a polgár emberi méltóságának alapja. Kőmíves Kristóf pedig (paradox módon) épp a felek elválasztásával akarja építeni a társadalmat.

A polgár jelleméhez tartozik Márai szerint a külsőségeket nélkülöző, de mély hit Istenben, Isten törvényeinek végső igazságában, az általa teremtett rend szentségében. Több művében fontos szertepet kapnak papok (Gergely páter, Norbert páter), akik egyszerűen, emberien adják tovább, és teszik a mindennapok iránymutatójává az evangéliumok üzenetét.

A polgári világot kívülről és belülről –az egyén felől is – veszély fenyegeti.

Kívülről a bolsevik, szovjet diktatúra rendíti meg (mely elől a szerző Nyugat-Európába majd Amerikába emigrált)-ld. A polgári „ucsurát” a Válás Budánban-, belülről pedig az ösztönvilág, az éjszaka, a tudattalan sötétjének feltörései.

Nem véletlen, hogy mindkét mű cselekménye éjjel játszódik.

A belülről az ösztönvilág általi fenyegetettség, kísértés legyőzéséről olvashatunk A kassai polgárok című drámájában, valamint a Válás Budán című regényében.

Ha valaki feldob tartalomismertetést, ill. az olvasónapló kérdéseit, azzal mindenkivel jót tesz!

Egy-két magvas gondolat:

Tűnődés az „evangéliumi esztétikáról”

Sokszor eszembe jutott már, hogy van egy íratlan keresztény esztétika, amit leginkább „evangéliumi esztétikának” lehetne nevezni. Hulláma végigvonul az európai irodalomban, hat napjainkban is. Van aztán többek között egy másik művészeti-esztétikai vonal is, amit klasszikusnak nevezhetnénk, s amely időről időre megszüli a maga kánonjait. Az evangéliumi azonban megfogalmazhatatlan. Lényegében Jézus személyéhez kötött, példája Jézus, az a mód, ahogy egyedül ő tudott egyszerre hallatlan kritikával és szeretettel megvizsgálni egy elébe került „esetet”, emberi szívet, emberi nyomorúságot.

Ez a jézusi „hatás” az európai művészetben az igazság egyfajta szeretve-szenvedélyes keresése, mely hajlandó akár a mű „szépségét” is föláldozni. Az elébe került szívvel – legyen az Karamazov Iván, Anna Karenina – tökéletesen egyedül kíván maradni, mintha a világon rajtuk kívül semmi egyéb nem volna. A „jézusi pillantás” számára megszűnik minden külső kötelezettség, egyedül a megvizsgált szív lüktet. Ha a „klasszikus vonala” az irodalomnak arányainak mértékével gyönyörködtet, a „jézusi vonal” közvetlenségével. A keresztény művész nem mesteri ábrázolója kíván lenni hősének, hanem felebarátja, s nem szerencséje, hanem veresége óráiban akar legközelebb férkőzni hozzá. A klasszikus művész maszkot visel, a keresztény mezítelen; a klasszikus művész mester, a keresztény szamaritánus.

Lappangva ez az „evangéliumi vonás” sok európai műben jelen van, s olykor megrázó erővel realizálódik. Jézus óta minden művész kissé hiúnak érezheti magát, s legjobb esetben az igazság közvetítőjének, tolmácsának, kit azonban így is el-elragad a tolmácsolás szertartása, öncélú remeklése. Először Tolsztojnál ragadott meg a lelkiismeretnek ez a válsága, s utoljára Döblinről olvastam hasonlót. A keresztény művész számára ugyanis előbb-utóbb a művészet nem lehet öncélúan a legfontosabb. S ahogy az európai irodalom jelen útja mutatja, a „klasszikus szépség vonala” máris egyetemesen járhatatlannak bizonyult. Számos előjele van annak, hogy rövidesen a szeretet lesz a művészet és az irodalom legfőbb tárgya és problémája, olyan értelmi és érzelmi gazdagsággal, amilyen centrális hangsúllyal egyedül és utoljára az Evangélium foglalkozik vele. 

Új Ember 1961.

A gyerekkor fái

Ezerszer látott kép. Uzsonnázó család a fûben, s kissé odébb, szinte elfeledve az árnyas liget elõterében, magányos gyerekkocsi. Látszatra semmi se történik a tökéletes idillben.

Pedig mennyire, hogy történik! Méghozzá olyasmi, ami egyedül a világ születéséhez fogható. A gyerekkocsi sátra alól egy néma csecsemõ figyel egy néma fát. Olyan ez a fa, mint egy óriás dajka, elsõ tanító. Minden levele egyforma: csecsemõkorunkba oktat minket a világ, a létezés beszédére és csak egy csecsemõ figyelme lehet oly erõs, hogy ezt a beszédet meg is értse. Késõbb figyelmünk lankad, s a fák szavait elfelejtjük. De mégsem egészen.

Mert mit is mond egy fa egy csecsemõnek? Pontosan azt, ami kimondhatatlan. De ez a kimondhatatlan és néma nyelv mégis létezik, sõt minden lehetséges beszéd közül a legerõsebb.

Arról szól, hogy a világ van. Ez az egyetlen hatalmas szó alkotja egész szótárát. Késõbb a világ arról beszél majd, hogy ami van miként és milyen formákban létezik. Ez a beszéd már kimondható, tengernyi szóból és végtelen mondatból áll. Ez a világ második nyelve, a felnõtt kor beszéde. De, amit mondottuk már, mégse egészen. A felnõttkor kimondható, gyakorlati nyelve olykor el-elnémul bennünk, hogy - ha csak pillanatokra is - visszatérjünk az elsõ és paradicsomi eszmélésünk egyetlen néma és hatalmas szavához. Hogy lássuk a világot, ahogy az a teremtõ Isten tenyerén fekszik. „Én vagyok, aki vagyok“ - mondotta Isten önmagáról. A teremtés legfõbb szava viszont

az a mondat, amivel a világ teljes súlyával teremtõjére támaszkodik, valami ehhez, a föntebbi mondathoz hasonló lehetne. „A világ az, ami van”. A gyerekkor fái, akár a paradicsoméi,

ettõl a mondattól beszédesek s némák.

 Új Ember,1974.

„Párbeszéd” Istennel

Lehet és szabad-e az imádságot Istennel való beszélgetésnek, Istennel való „párbeszédnek” nevezni?

A beszélgetés, közelebbről a „párbeszéd” legáltalánosabb formai jelentésében: két fél szóváltását jelenti. Ha azonban céljában, tartalmában kívánjuk meghatározni: a „párbeszéd” lényege mindig valamiféle információcsere. Az igazi párbeszédből mindig megtudok valamit, gazdagabban kerülök ki belőle. Ilyen értelemben már a „párbeszéd” első, s inkább csak formai megjelölését akár el is vethetjük, hiszen ismerünk „néma párbeszédet” is, ami sokszor tartalmasabb minden kimondott szónál.

Visszatérve az imádsághoz, Istent nemcsak imádjuk, hanem valójában beszélgetünk, párbeszédet is folytatunk vele. Az imádságnak az imádástól az Istennel való perlekedésig ívelő széles skáláját már az Ószövetség is ismerte, de a „párbeszéd” barátian meghitt változatával először Jézus ajándékozott meg bennünket.

De hát milyen beszélgetés az, amiben csak én beszélek, s a másik fél hallgat? Mivel ha tisztán formailag nézem, Isten csakugyan néma marad szavaimra. Ha azonban a „párbeszéd” lényegét tekintem, a dolog mindjárt másként fest.

Minden imádság, amiből „gazdagabban” kerülök ki, aminek végeztével többet és bizonyosabbat tudok Istenről, önmagamról és a világról – egyúttal párbeszéd is volt, mely valóban létrejött köztem és Isten között. S aki csak egyszer is részesült e beszélgetés kegyelmében, tudja, tapasztalatból tudja, hogy e beszélgetés némaságában is minden válasznál reálisabb „válaszokat” tartalmaz. Sőt: formailag minél némább, tartalmában annál reálisabb „információt”.

Még a nagy misztikusok is, kik lényegesen közelebb kerültek Hozzá, még ők is bizonytalanok, amikor konkrét szavakban igyekeznek beszámolni a külvilágnak. Nyilván, hogy az ő „beszélgetésük” is egy másik, a szótár szavait meghaladó szinten zajlott le, egy hasonlíthatatlanul érvényesebb valóságban, mely azonban távolságot is jelent, s minden bizonnyal véghetetlen távolságot a földi valóságtól.

Az imádságban megszülető „beszélgetés” bizonyíthatatlan tapasztalat, s egyedül hasonlatokban megközelíthető realitás. A remekművekre gondolok. Egy remekmű szobor, bármily odaadással szemlélem, néma marad. Látszatra semmi szava hozzám, semmi üzenete, s főként semmi személyemre szóló szava nincsen. Valójában: mélyebb érdekeimben, s lényegesen személyesebben érinthet, mint sok valóságos evilági párbeszéd.

Idevág az Evangélium tanácsa, hogy Istent rejtekben kell felkeresnünk. Ami nyilvánvalóan nemcsak a szoba rejtekét, a világ zaja elől való elrejtezést jelenti, de még inkább azt a csöndet, ami mindennél beszédesebb, ha egyszer sikerült a jelenségek mögé rejtezve Isten közelébe férkőznünk.

(Új Ember, 1968. szeptember 8.)

Az idő színe és fonákja

Kikerülve a gyerekkor ártatlanságából, az ember nem élhet többé büntetlenül a pillanatnak. Lefordítva az idő nyelvére, a bűnös állapot pontosan ezt jelenti: az ember önátadását a pillanatok láncolatának. Lemondást a lélek időtlen aspirációiról, cserébe a világ szeszélyes kísértéseiért.

Röviden: az evangéliumi tanács gondjában élő ember napjait az örökkévalóságba törekszik fölemelni, míg a bűn az örökkévalóságot igyekszik belekényszeríteni a pillanatba. A bűn lényege szerint a pillanatnak él, és lényege szerint lefokoz, degradál.

Látszatra a két magatartás azonos. A különbség köztük annyi csupán, amekkora a dolgok színe és fonákja között van. Innét, hogy a megtérés mindig egyszerűen fordulatot jelent, és szinte helyben történik. A külső kép, a látszat legtöbbször azonos marad, ha mindjárt a jelentések végtelenje választja is el őket egymástól.

Megtérése után mi különböztette meg a jobb latort a baltól? Látszatra semmi, valójában minden. A megtérés nem szakít ki se a világból, se az időből, se az örömből, se a szenvedésből. De igazivá, reálissá teszi számunkra az örömöt is, és a szenvedést is. A megtérő – fordulata után – mélyebb örömben és mélyebb szenvedésben részesül, mint annak előtte. Ami azonban döntő a számára, az többé nem is annyira öröme vagy szenvedése, hanem megérkezése az igazságba. Ahogy a bűnöst se gyönyöre vagy kínja emészti valójában, hanem az, hogy gyönyöre és kínja egyként üres és irreális.

 (Új Ember, 1968. augusztus 11.)

Nagyon szép bevezető gondolatok Pilinszky Jánostól az amatőr színtársulatokkal kapcsolatban.

Leginkább azok számára használható, akik a Krétakör-előadást vagy a Plazmát elemzik, de mindenkinek ajánljuk!

Profik és amatőrök

Egy fiatal „műkedvelő” színjátszócsoport műsorát láttam a napokban. Előadás után kíváncsi, barátian érdeklődő szemek gyűrűje vett körül: mi a véleményem a munkájukról?

Kérdésükben olyan nyílt és minden kritikára kész kíváncsiság volt, hogy eleve kizárt mindenfajta „nevelő szándékú” köntörfalazást. Elismerésemet és bírálatomat elég volt, legalábbis előszörre, egyetlen tárgyilagos mondatban közölnöm. Ezt feleltem: „Egyetlen negatív előjelű mondatban tudnám leginkább megfogalmazni véleményemet: előadásukban nem volt semmi hamis hang”.

A lakonikus válasz senkit se hűtött le. A tárgyilagosság, a tárgyilagos önismeret és ügyszeretet boldogságával azonnal megértették, mit akarok mondani. S ezután akadálytalanul térhettünk rá a részletek és az egész megbeszélésére, arra, hogy mit is kéne, mit is lehetne még tenni vállalkozásuk érdekében.

Műkedvelők? Régóta érzem – érezzük –, hogy a kocka megfordult. A színjátszásban mindinkább a „szakma” kezd valamiféle szűköset és elégtelent jelenteni, s néhány fiatal spontán tömörülése napról napra korszerűbb igazság és valódibb reménység hordozója.

A „szakmára” való örökös hivatkozás számomra mindig is gyanús volt a művészetben. Éreztem benne a rettegést, a védekező félelmet – a szellem elől a betűhöz való tapadást, s képmutató biztonságát. Csak aki napról napra vállalja a kezdők didergő csupaszságát, bizonyulhat talán – legvégül – mesternek. És ez nem külsőségeken múlik, épp nem valamiféle tanulékonyságon – hanem legbelül, a szív és az értelem „rejtekében” dől el.

Ami ebben a kérdésben „új” számomra, az mindössze annyi, hogy ez a különben meglehetősen rejtett igazság kezd napnál világosabbá válni. A színjátszásban például – hogy választott témánknál maradjunk – a „szakmai tudást” mindinkább fölülmúlja a valódibb és mélyebb érdekek jelentkezése. A spontán tömörülésekben egy újfajta színház, újszerű életközösség keresi kibontakozását, ahol a szellemi együttélés és a közös kifejezés öröme és kutatása fölülmúlja a pénz és a beérkezés üres varázsát. Néző és színház közt az éles vonal nemcsak a különböző dramaturgiákban mosódik el ma már – hanem valójában a társulások természetében is. Ki játszik és kinek? És miért? És hogyan? – nem telik bele sok idő, s a válasz mindegyik kérdésre merőben új és más lesz, mint ahogyan azt idáig „megszoktuk”.

S hogy miért épp a színház világában mutatkozik legszembetűnőbben a fordulat? – erre se nehéz megfelelni. Azért, mert épp itt van a „szakmai dilettantizmus” a legnagyobb kísértéseknek kitéve, a legszívósabb önvédelemre kényszerítve. Egyrészt. Másrészt: mivel épp a színház érinti legkorszerűbb vágyunkat: egy új és alkotó együttélés lehetőségének elnapolhatatlan szomjúságát.

(Új Ember, 1968. szeptember 15.)

Figyelmetekbe ajánlom a három társulat honlapját:

Örkény Színház Finito

KoMa társulat Plazma

Krétakör Hamlet

Az alábbiakban ismertetem, hogy mit írtunk le a füzetbe a polgári drámával kapcsolatban.

Ha konkrét példákatr keresel a jellemzőkre az áltlad olvasott drámából, nyert ügyed van!

Akinek van kedve, bejegyzésként vágjon be összefoglalót a két dráma, A vadkacsa és a Sirály cselekményéből!

Ezek az idézetek még jól jöhetnek...a vizsgán és az életben egyaránt...

"Valaha, amikor valami baj, rosszízű kitolás, megaláztatás ért bennünket, éppen Szeredy találta ki a megoldást rá: elmesélte. Délután a tanteremben, ha tíz percre kiment a felügyelő altiszt, vagy este az árnyékszéken, ahol mindig összegyűltünk, Dani elmondta újra, eljátszotta egy kicsit, hogy hogyan is volt a dolog. S mint egy keleti sámán, afrikai varázsló, ezzel a ráolvasással, vajákolással, egyszerű elmeséléssel elvarázsolta, ártalmatlanná tette, átformálta az egész rosszat, s szinte a szemünk láttára semmisült meg a mérge, szinte érzékelhetően szakadt le lelkünkről gonosz nyomása. Pedig Szeredy sosem humorizált, sosem parodizált, sőt, a lehető legszabatosabban, a valósághoz teljesen hűen foglalta szavakba a történteket. Talán éppen az volt a titka, hogy a teljes és hű valóságot mondta el."

(Az elbeszélés nehézségei, Medve kézirata)

"Se kép, se rajz nem volt az egész könyvben, csak száraz, szürke, nyomtatott szöveg. Az elején versek, aztán próza. Mutatványok különböző írók munkáiból, parányi színdarabok, kicsi­nyített regények. Csakhogy egy író írta valamennyit, mindenestől. Ahogy az ember olvasni kezdte a versek, prózai részletek komoly külsejű, unalmasnak látszó szövegét, villámcsapásra megváltozott a világ. Játék volt az egész könyv, szívdobogtató, ámulatos marháskodás.

Hordoztuk magunkkal a hálóterembe, a gyakorlótérre, olvastuk együtt az árnyékszék ablakában, Szeredy is tudta betéve java részét, de igazában már inkább Medve tulajdona volt, mint az enyém. Réges-rég nem azért idéztük, ha idéztük, hogy nevessünk, hanem az ellenálló, titkos hatalma miatt"

(Harmadik rész: Sem azé, aki fut,1925. szeptember)

"A különös az, hogy lényegében ezt jól képzeltem. A sok-sok kétessé vált, gyorsan vagy lassab­ban pusztuló, szétmálló vagy romlottan megmaradt dolgaink közt végül sohasem csalód­tam az olajfestékben, a cigarettában, a csillagokban, de még ezekben a régi táncdalok­ban sem. „Itt van az új medvetánc” - fütyörésztem évtizedeken át szórakozottan, meghatott­ság és emlékezés nélkül, fürdőszobákban, vagy dúdoltam befelé, magamban, idegen városok utcáin, titkos nyugalommal, tudván azt az egy-két biztos dolgot. Mert ezek nem légvárak voltak, hanem bevehetetlen, szilárd erődítmények. Csak nem mindig tudja az ember: jönnek rövidebb-hosszabb rossz időközök: nem lehet mindig tudni; de aztán visszatalál az ember: mindig vissza lehet vonulni a rendíthetetlen falak közé, hegyeinkbe."

(Harmadik rész: Sem azé, aki fut, 10. Enyhe december)

Neked melyik idézet mond sokat?

A művet megtalálod a MEK-en http://mek.oszk.hu/02200/02285/

A word szerkesztés - keresés gombokkal szavakra kereshetsz rá a szövegben!

Vágd be kedvenc idézetedet bejegyzésként!