A vadkacsához tudok küldeni egy (szerintem hasznos)elemzésfélét,amiben a cselekmény is nagyjából benne van.


Henrik Ibsen: Vadkacsa (Bart István fordítása)


Henrik Ibsen (1828-1906) a norvég irodalom nagy 19. századi alakja, modern korszakában írja meg ezen csodálatos tragédiáját (1884.) A nagy idealista bajkeverő Gregers és a sorssal sodródó Hjalmar – külső szemlélő számára – oly átlátszó kapcsolata miatt nevezhetjük tragikomédiának. Ibsen vallomást tesz ebben a művében saját életének is életidegen mivoltára. Elfogadhatatlan, szinte vérlázító amint Gregers saját sikertelen élete mellett, hogy teszi tönkre mások életét. Jól hangzó erkölcsi elveivel eleinte maga mellé állítja az olvasót. Hatalmas önirónia a mű az író részéről. Őrült igazságvágy fogalmazódik meg benne,de az ítélkezés jogát átadja az olvasónak. Azok a szereplők fogalmazzák és élik meg az „erényt”, akik pedig esendőek, az átlagember kisszerű múltjával rendelkeznek, semmi magasztos tulajdonságuk nincs, de a hétköznapok apró tetteiben hűségesek. Távol állnak mindenféle hősiességtől.

Ibsen nyelvezete egyszerű, hétköznapi, szinte magától értetődő minden válasz, minden esemény. Gina és Sörbyné kapcsolata, a házaspár is olyan természetes, hogy szinte az az érzésünk, nem is történhet semmi másképp. Pont ez az átütő erejű, időtálló, hogy ennyire ismeri az író az emberei gondolkodását.

19 férfiszereplő mellett összesen 3 nő áll, ebből kettőnek, Hedvignek és Ginának van főszerepe, a férfiből 3 főszereplő van: Gregers, Werle és Hjalmar.

Werle nagykereskedő, valamikor nagy nőcsábász hírében állott. Első házasságából lett Gregers, aki végig apját okolja anyja korai haláláért. Werle fátylat borított a múltra, tetteivel bizonyítja, hogy törődik törvénytelen lányával Hedviggel, valamint régi üzlettársáról az öreg Ekdalról is gondoskodik, aki valaha tönkrement, és tönkremenetele is kapcsolatos Werlével.

Gregers az anyját ért igazságtalanság sebét magára véve, ettől szabadulni képtelen. Valójában az erkölcsi magaslat köntösébe bújtatott bosszúvágy, ami lelkét teljesen fogva tartja. Bosszúját apján azzal tölti ki elsősorban, hogy nem fogad el tőle semmit, sőt elköltözik éppen pont Hjalmárékhoz, aki sajátjaként neveli Werle vérszerinti lányát, Hedviget. Szinte ördögi következetességgel és elszántsággal férkőzik Gregers Hjalmár kegyeibe és veri szét annak életét.

Hjalmár a maga kis középszerűségében, elégedettségében és irreális álmai világában éldegél szeretteivel. Lételeme az álmodozás, ezért is könnyű Gregersnek megzavarni és földtől elrugaszkodott erkölcsi felfogásával tévútra vinni őt.

Gina, Hjalmár felesége a klasszikus „okos asszony”, azt a látszatot kelti, mintha Hjalmar tartaná el a családot,szavaival hagyja a maga útján járni, de szeretetével odabilincseli és körülveszi az urát. Kezdettől él a gyanú benne, hogy Gregers hátsó szándékkal varrja a nyakukba magát, átlát a látszólagos régi barátság felelevenítésének szándékán. Érzéseit racionálisan megmagyarázni nem tudja, de az a bizonyos asszonyi hetedik érzék óvatosságra inti.

Hedvig egy egészen angyali jelenség, tisztaságával, egyenes, mérhetetlen jóindulatú gondolkodásával, szülei iránti rajongó szeretetével. Nélkülöz minden önvédelmet, szinte martaléka a bosszúszomjas féltestvérének. Rettenetes tette / önpusztítása/Gregers valódi és mély szándékát teszi nyilvánvalóvá.

Az öreg Ekdal a régi katonatiszt, ma egy tönkrement kereskedőből lett másoló. Hjalmar magát abba az illúzióba ringatja, hogy ő gondoskodhat idős apjáról, s az ő kedvéért vadászgat a padláson. Valójában Hjalmár infantilis jelleme tükrözi apja gyerekes vígaszkeresését még ebben a hátralévő földi létben.

A vadkacsa különös szimbóluma az elénktáruló család életének. Az öreg Werle adománya a szárnyaszegett vad. Neki nem kellett. Ezzel még örömet szerezhetett lányának, tönkretett üzlettársának, lánya nevelőapjának. Az ő „kegyelméből” élhetett a kacsa is és közvetve-közvetlenül az egész Ekdal-család.

A konfliktus központja Hedvig léte, az ő személye. Minden más konfliktus erre vezethető vissza, mint ahogy a megbékélés lehetősége is az ő személyében összpontosul. Ha ő nem lenne, Hjalmár és Gina se lennének házasok, talán az öreg tönkretett Ekdalról (Hjamlár apjáról) sem gondoskodna többé Werle.

Gregers apjával való találkozásánál gátat vet minden közeledésnek, kiengesztelődésnek. Werle nem megy bele a gyűlölködésbe, őrzi élete titkát, szándékát fejezi ki, hogy jóvá tenné, ami jóvátehető. Sörbyné, jelen házvezetőnője személyében esélyt kap egy szép öregkorra, a hibák viszonylagos helyreigazítására. Gregers számára a földi igazságszolgáltatás, a bűnhődés az egyetlen út az igazság érvényesítésére.

Gregers a régi barát kedvességével, de szívósan érdeklődik Hjalmár élete alakulásáról. Keresztkérdései a tiszta érdeklődés látszatával hatolnak a mélyre, s lassan kirajzolódik előtte és előttünk az igazság. Ez Gregersben megerősíti és felerősíti apja iránti haragját. Valójában azonban nem az öreg Werlét éri el a bosszúja. Ő, aki a világ megjobbításán fáradozott, abszolút rombolást végez maga körül.

Relling (lecsúszott orvos, Hjalmár bérlője)ismeri ezt a fajta embert, régről ismeri Gregerset is, és emlékszik földtől elrugaszkodott elképzeléseire. Hjalmárt próbálja visszatartani, hogy teljesen belevesse a bizalmát a „világmegváltó” Gregersbe. Hjalmár gyenge, befolyásolható személyisége kapóra jön Gregersnek. Elindítja a konfliktus útján Ginával, majd Hedviggel. Relling a pusztítás előszelét megérezve szembehelyezkedik Gregersszel már az első találkozásuknál.

Azonban Hedvig megléte Gregerset tehetetlen dühre ingerli, ebből fakad Hjalmárhoz tapadása, aki mindebből semmit se vesz észre. Hjalmár Gregers hatására elfordul mindenkitől, akit valaha szeretett, legfájóbban azonban persze Hedvig reagál. Nem érti, mitől csapott át a mérhetetlen szeretet teljes elutasításba. Ezt használja ki Gregers, aki meggyőző, behízelgő modorával a vadkacsa elpusztítására veszi rá a kislányt. Hedvig önpusztítása a gyermek végtelen érzékenységét bizonyítja, észleli, hogy apja távozási szándéka összefügg az ő létével.

A tragédia kimenetele teljesen váratlan, hogy a kislány a vadkacsa helyett önmagába küldi a golyót.Az orvos Relling értelmezésében ez nem a véletlen műve volt. A házaspár a rémület némaságával fogadja az iszonyú gyászt.Lélekben újra összekapaszkodnak, együtt emelik fel a kislányt. Pillanatok alatt kiderül hogy nincs visszaút. Gina és Hjalmár újra vállvetve állnak a világgal szemben. Olyan egyértelmű, mintha soha nemis lehetne, vagy lehetett volna másképp.

Ez kellett neked Hjalmár? Ezt akartad elérni Gregers? Költői kérdések ezek, mégis saját életünk, saját igazságunk átgondolására késztet minket Ibsen. A nagy idealizmussal állítja szembe a minennapok középszerűségét, de őszinte élni, túlélni és az életet bearanyozni akarást.

Irodalom: H Ibsen: Három dráma / Helikon 2oo1 /

Szerb Antal: A világirodalom története /Gondolat 1980/